English (en-US)

Name

Pál Mácsai

Biography

Hungarian (hu-HU)

Name

Pál Mácsai

Biography

Művészcsalád gyermekeként született, de felmenői között kisiparosok és kereskedők is találhatóak. Édesapja Mácsai István festőművész volt. Testvére Mácsai János zenetörténész. Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását, majd 1993-ban szabadúszóvá vált, mivel úgy érezte, hogy képességeit nem tudja megfelelően kiaknázni. Ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 1998-ban elkezdte az ELTE esztétika szakát, de 2001-ben megszakította tanulmányait, mivel a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta.

A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki.

2012 októberétől a magyar HBO új saját gyártású televíziós sorozata, a Terápia központi karakterét, egy pszichoterapeutát alakít.

Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként tarják számon.

Van egy fia, aki 2003-ban és egy lánya, aki 2010-ben született.

Can't find a movie or TV show? Login to create it.

Global

s focus the search bar
p open profile menu
esc close an open window
? open keyboard shortcut window

On media pages

b go back (or to parent when applicable)
e go to edit page

On TV season pages

(right arrow) go to next season
(left arrow) go to previous season

On TV episode pages

(right arrow) go to next episode
(left arrow) go to previous episode

On all image pages

a open add image window

On all edit pages

t open translation selector
ctrl+ s submit form

On discussion pages

n create new discussion
w toggle watching status
p toggle public/private
c toggle close/open
a open activity
r reply to discussion
l go to last reply
ctrl+ enter submit your message
(right arrow) next page
(left arrow) previous page

Settings

Want to rate or add this item to a list?

Login